Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Tenyészszemle

Ezüst Labrador? És ezt most hogy?

Kissé elsodort az élet, és nem volt időm folytatni a kiállításos sorozatot sem (majd fogom), de most szembe találtam magam 2 témával is, amikről már amúgy is írni akartam. A két dolog összefügg, több szempontból is.

Az Origón jelent meg (ismét) egy jó kis cikk a kutyatenyésztés elmúlt 100 évével kapcsolatban. Illetve nem is az elmúlt 100 év a lényeg, hanem, hogy ez idő alatt mit tettek a tenyésztők egyes kutyafajtákkal. Hová fejlődtek, mivé váltak az egykori fajták, pl. a Bulldogok. A baj, hogy a legtöbb esetben ezt nem igazán lehet fejlődésnek nevezni, sokkal helyesebb talán a visszafejlődést használni, már ami a végeredményt illeti. Nem feltétlenül értek egyet mindennel, ami a cikkben szerepel, de azért tényleg érdemes elolvasni, és vitaalapnak is tök jó.

Sokat gondolkodtam már azon, hogy ezt vajon tényleg a tenyésztők tették a kutyákkal vagy a kiállítási bírók?

Nyilván is-is a válasz. A tenyésztők olyan kutyákat igyekeznek (akarva-akaratlanul) tenyészteni, akiknek egyre jobbak az esélyeik a kiállításokon. Ha a bírók előnyben részesítenek egy bizonyos típust a fajtán belül, akkor idővel egyre több ilyen kutya születik és jelenik meg a ringben. A baj ezzel sokszor az, hogy amit a küllembírók preferálnak, általában nem azokat a tulajdonságokat preferálja, amik a fajta kialakítása szempontjából fontosak voltak. Így egyre jobban előtérbe kerülnek olyan jellemvonások, amik néhány év vagy évtized alatt már akár komoly egészségügyi problémákhoz vezetnek. A preferenciák miatt végül szinte már csak az a génállomány lesz elérhető a fajtán belül, amely már ezeket a tulajdonságokat hordozza, így visszatérni a kiindulási alaphoz néha már lehetetlen.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a tenyésztők ne lennének felelősek ebben, hisz végeredményben mégis csak ők tenyésztik ezeket a kutyákat. Sőt, nem is csak ezeket, hanem esetenként az egyes fajták további mutációit vagy épp hibrideket. (a hibridekről is írok majd később bővebben)

Itt ér össze a már említett két téma. Most éppen Silver (sőt, Vitiligo, black-and-tan, brindle, charcoal, champagne) Labradorokról olvastam. Hogy az milyen? Eddig én sem tudtam, íme a képek.

Silver

vitiligo

Aki esetleg nem tudja, (jelenleg) három szín elfogadott a Labiknál, a fekete, csoki és sárga, de nem keverve és nem is rázva.

Szóval itt valami másnak lehetünk a tanúi.

A Silver/Ezüst esetében elég valószínű, hogy a Weimari vizslát tették a vonalba, nem hinném, hogy ez genetikai defekt, színhiba eredménye lenne. (főleg a Labrador kialakításához használt fajtákat elnézve)

Az önmagában is egy érdekes kérdés, hogy ez most jó vagy rossz, szabad ilyet vagy nem szabad. A magam részéről nem játszadoznék az egyes fajtákkal (van ezzel épp elég baj e nélkül is, lásd a fenti cikket), de a másik oldalról közelítve a dolgot ma nem léteznének a jelenlegi, általunk szeretett fajták sem (kinek melyik a kedvence az mindegy). Vagyis valaha azok a fajták is ilyen kvázi kísérletek során alakultak ki, akkor még létező (mára esetleg kihalt) fajták felhasználásával.

Nekem morbid a dolog, és meglehetősen veszélyes is a terep, így a kísérletek helyett én hasznosabbnak tartom, ha a meglévő fajták dolgát teszik rendbe a tenyésztők. De biztosan vannak sokan, akik nem értenek velem egyet.

Aki igen, az viszont akár petíciót is aláírhat, mert ez ma elég népszerű dolog lett úgy látom. Hát íme, itt lehet megtenni: http://www.gopetition.com/petitions/no-to-silver-charcoal-and-champagne-labradors.html


Tovább
Megosztom ezt a cikket


Egy labi és egy elefánt barátsága. Nagyon édesek! :)

Egy elefánt és egy Labi is lehetnek jó barátok!

Az alábbi videóban szereplő pár erre igazán jó példa.

Bubbles és Bella közös szerelme a víz, le sem tagadhatnák.:)

forrás: dogheirs.com

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Egy konkrét példa

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy konkrét szaporítási esetek publikussá válnak. Most egy ilyet találtam a FB-on, ezért közzéteszem itt is, ,mert tanulságos.

Egyúttal jól mutatja, mire képesek a szaporítók, és mit/kiket támogat az, aki nem kellő körültekintéssel keres/vesz magának kiskutyát.

Az eset Labradorral történt (elég népszerű fajta, így talán sokaknak szolgálhat okulásul), és az MLRE (Magyar Labrador Retriever Egyesület, a hivatalos hazai fajtagondozó szervezet) tette közzé, egyúttal az ő munkájukat dícséri, hogy erre fény derülehetett (bár megelőzni sajnos nem tudták).

Kiegészítő információként: a MEOE (Magyarországi Ebtenyésztők Országos Egyesülete) végzi hivatalosan az FCI (nemzetközileg is elfogadott) származási lap ("törzskönyv", ami mégsem az, de ebbe most nem megyek bele) kiadását, így náluk kell a párosításokat lejelenteni, a kicsik születése után a törzskönyvi igényeket leadni. A fajtagondozó szervezet kijelölt képviselői itt, a MEOE székházban időről-időre ellenőrizni tudják a leadott almokra vonatkozó papírokat. Itt szúrt szemet az ellenőröknek, hogy valami nagyon nem stimmel. (a tenyésztési szabályzatuk szerint nyilván eleve tilos lenne, hogy egy 14 éves szukát fedeztessen bárki, a kicsik esetleges születési esélyeiről, ennek biológiai lehetőségeiről már nem is beszélve)

Az mindenképp elgondolkodtató, hogy ilyen nyilvánvaló csalás simán átmenne a MEOE rendszerén.

Azt viszont külön sajnálom, hogy sem az "állatorvos" sem a szaporító neve nem lett publikus, pedig sokat segítene a megelőzésben, ha tudni lehetne, kiket kell elkerülni nagyon nagy ívben.

De íme a konkrét eset:

"Kedves Labradorosok!

Az alábbi történetet szeretnénk Veletek megosztani:

Egyesületünk Vezetősége a szokásos MEOE székházban történő alomellenőrzés során észlelte, hogy egy 14 éves barna színű szukát pároztattak egy sárga kannal. A fedezésből állítólag 3 barna kiskutya született, ami szinte kizárt, a szuka életkora miatt, valamint genetikai okokból kifolyólag. Tekintettel a furcsa körülményekre, a Vezetőség úgy döntött, hogy az almot a helyszínen leellenőrzi. Ott derült fény arra, hogy a 14 éves törzskönyvvel rendelkező szuka, akit mellesleg 2013-ban már halálát követően chipezett be az állatorvos, valójában a 14 éves szuka törzskönyvvel nem rendelkező 8 éves lánya, a fedező kan pedig úgyszintén nem az alombejelentőn megnevezett kan volt a "tenyésztő" saját bevallása szerint is, hanem egy törzskönyvvel úgyszintén nem rendelkező kan. Az ellenőrzést követően a "tenyésztő" azon kérdésére, hogy a kölykök kapnak-e ettől függetlenül törzskönyvet, természetesen nemleges válasz született azzal, hogy Egyesületünk meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket mind a "tenyésztővel"szemben, mind pedig azzal az állatorvossal szemben, aki egy évekkel ezelőtt elhunyt kutya törzskönyvét felhasználva chipezett be egy törzskönyvvel nem rendelkező jelentős életkorbeli eltéréssel bíró szukát, akiről szemrevételezéssel megállapítható, hogy nem 14 éves, hanem 8 év körüli.

Tájékoztatunk Benneteket, hogy az Egyesület Vezetősége nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hatályos szabályokat betartva egészséges utódok kerüljenek ki a jövőben az MLRE égisze alatt. Egyesületünk szúrópróbaszerűen ellenőrzi esetlegesen a helyszínen az almokat, és valamennyi esetben, ahol szabálytalanságot vél felfedezni, valamennyiünk védelme és jó hírneve érdekében meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket.

Üdvözlettel:

MLRE"

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tenyészszemle

blogavatar

Kutyatartással kapcsolatos tartalom már több is van. Ez a blog inkább a kutyatenyésztés oldaláról közelít. Bár a kettő végül összeér.

Utolsó kommentek