Nem tudom, van-e még egy kutyafajta, ahol a tenyésztés kezdeti (1868) helyszíne ekkora jelentőséggel bír, mint a Golden Retrievereknél.

Ez az ikonikus hely Guisachan, a skót felföldön található Tomich falu mellett, mára egyfajta zarándokhely is lett. Így nézett ki fénykorában.

Az egykor Lord Tweedmouth tulajdonában lévő épület és birtok a világ egyik legnépszerűbb kutyafajtánák "bölcsője", ahová évente sok-sok Golden tulajdonos és tenyésztő ellátogat, pusztán azért, hogy magába szívja azt a levegőt, ahonnan a számára annyira fontos társ származik. Az egykor pompás épület helyén ma már csak romok vannak, mégis vonzó helyszín számukra. Kicsit érthetetlen, mégis mintha valami különleges kisugárzása lenne a helynek, ami ilyen erővel hat a fajta szerelmeseire.

Az idei év ráadásul különleges is volt a golden retrieveresek szempontjából, hiszen az angliai ős klub idén ünnepli 100 éves fennállását (az egyszerűség kedvéért 1913-ban alapították meg), és ennek keretében július közepén több napos rendezvénysorozat tette az évfordulót még emlékezetesebbé. Kiállítások (nem csak kutya, hanem a fajtához kapcsolódó fotók, festmények, "erekjék" is megtekinthetőek voltak), munkaversenyek, vicces skót sportversenyek, majd zárásként piknik és még egy kiállítás Guisachan-ban, ez volt a menetrend.

Hogy mennyire elkötelezett, megszállott kutyásokról van szó, azt talán jól bizonyítja, hogy európai országokon túl még Ausztráliából, Új-Zélandról, Amerikából, Japánból és Dél-Afrikából is érkeztek goldenesek az eseményre, miközben a skót felföld még tőlünk is 2700 km a google szerint, és kb. 25 óra autóval, ha nem pihenünk.

Már a korábbi években kialakult a hagyomány, hogy az épület előtt összegyűlve közös képet készítenek, ahol több száz (ezúttal pontosan 222) kutya és gazdi "pózol", ezzel is emléket állítva egy csodálatos fajta megteremtőjének.

Sok mindent elárul egy fajtáról, hogy ennyi kutya minden gond nélkül megfér egymással, akár kis helyen is.

Ha valaki tud esetleg hasonló helyet, ami ilyen fontos szerepet játszik egy fajta életében az nyugodtan írja meg, talán mások is kíváncsiak lennének rá.