Nagyon durva mértékben lecsökkent a hazai kutyakiállítások nevezési száma. Röhejes (vagy inkább elkeserítő) a 3 napos, Cruft's kvalifikációs szilvásváradi CACIB-ra nevezett kutyák száma, méga népszerű fajták esetében is.
Ugyan a jelenség nem csak Magyarországra jellemző, de az egyes országokban érthető módon eltérő méretű.

Kissé elsodort az élet, és nem volt időm folytatni a kiállításos sorozatot sem (majd fogom), de most szembe találtam magam 2 témával is, amikről már amúgy is írni akartam. A két dolog összefügg, több szempontból is.

Az Origón jelent meg (ismét) egy jó kis cikk a kutyatenyésztés elmúlt 100 évével kapcsolatban. Illetve nem is az elmúlt 100 év a lényeg, hanem, hogy ez idő alatt mit tettek a tenyésztők egyes kutyafajtákkal. Hová fejlődtek, mivé váltak az egykori fajták, pl. a Bulldogok. A baj, hogy a legtöbb esetben ezt nem igazán lehet fejlődésnek nevezni, sokkal helyesebb talán a visszafejlődést használni, már ami a végeredményt illeti. Nem feltétlenül értek egyet mindennel, ami a cikkben szerepel, de azért tényleg érdemes elolvasni, és vitaalapnak is tök jó.

Sokat gondolkodtam már azon, hogy ezt vajon tényleg a tenyésztők tették a kutyákkal vagy a kiállítási bírók?

Nyilván is-is a válasz. A tenyésztők olyan kutyákat igyekeznek (akarva-akaratlanul) tenyészteni, akiknek egyre jobbak az esélyeik a kiállításokon. Ha a bírók előnyben részesítenek egy bizonyos típust a fajtán belül, akkor idővel egyre több ilyen kutya születik és jelenik meg a ringben. A baj ezzel sokszor az, hogy amit a küllembírók preferálnak, általában nem azokat a tulajdonságokat preferálja, amik a fajta kialakítása szempontjából fontosak voltak. Így egyre jobban előtérbe kerülnek olyan jellemvonások, amik néhány év vagy évtized alatt már akár komoly egészségügyi problémákhoz vezetnek. A preferenciák miatt végül szinte már csak az a génállomány lesz elérhető a fajtán belül, amely már ezeket a tulajdonságokat hordozza, így visszatérni a kiindulási alaphoz néha már lehetetlen.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a tenyésztők ne lennének felelősek ebben, hisz végeredményben mégis csak ők tenyésztik ezeket a kutyákat. Sőt, nem is csak ezeket, hanem esetenként az egyes fajták további mutációit vagy épp hibrideket. (a hibridekről is írok majd később bővebben)

Itt ér össze a már említett két téma. Most éppen Silver (sőt, Vitiligo, black-and-tan, brindle, charcoal, champagne) Labradorokról olvastam. Hogy az milyen? Eddig én sem tudtam, íme a képek.

Aki esetleg nem tudja, (jelenleg) három szín elfogadott a Labiknál, a fekete, csoki és sárga, de nem keverve és nem is rázva.

Szóval itt valami másnak lehetünk a tanúi.

A Silver/Ezüst esetében elég valószínű, hogy a Weimari vizslát tették a vonalba, nem hinném, hogy ez genetikai defekt, színhiba eredménye lenne. (főleg a Labrador kialakításához használt fajtákat elnézve)

Az önmagában is egy érdekes kérdés, hogy ez most jó vagy rossz, szabad ilyet vagy nem szabad. A magam részéről nem játszadoznék az egyes fajtákkal (van ezzel épp elég baj e nélkül is, lásd a fenti cikket), de a másik oldalról közelítve a dolgot ma nem léteznének a jelenlegi, általunk szeretett fajták sem (kinek melyik a kedvence az mindegy). Vagyis valaha azok a fajták is ilyen kvázi kísérletek során alakultak ki, akkor még létező (mára esetleg kihalt) fajták felhasználásával.

Nekem morbid a dolog, és meglehetősen veszélyes is a terep, így a kísérletek helyett én hasznosabbnak tartom, ha a meglévő fajták dolgát teszik rendbe a tenyésztők. De biztosan vannak sokan, akik nem értenek velem egyet.

Aki igen, az viszont akár petíciót is aláírhat, mert ez ma elég népszerű dolog lett úgy látom. Hát íme, itt lehet megtenni: http://www.gopetition.com/petitions/no-to-silver-charcoal-and-champagne-labradors.html