Nagyon durva mértékben lecsökkent a hazai kutyakiállítások nevezési száma. Röhejes (vagy inkább elkeserítő) a 3 napos, Cruft's kvalifikációs szilvásváradi CACIB-ra nevezett kutyák száma, méga népszerű fajták esetében is.
Ugyan a jelenség nem csak Magyarországra jellemző, de az egyes országokban érthető módon eltérő méretű.
Elkeserítő nevezési létszámok
Ezüst Labrador? És ezt most hogy?
Kissé elsodort az élet, és nem volt időm folytatni a kiállításos sorozatot sem (majd fogom), de most szembe találtam magam 2 témával is, amikről már amúgy is írni akartam. A két dolog összefügg, több szempontból is.
Az Origón jelent meg (ismét) egy jó kis cikk a kutyatenyésztés elmúlt 100 évével kapcsolatban. Illetve nem is az elmúlt 100 év a lényeg, hanem, hogy ez idő alatt mit tettek a tenyésztők egyes kutyafajtákkal. Hová fejlődtek, mivé váltak az egykori fajták, pl. a Bulldogok. A baj, hogy a legtöbb esetben ezt nem igazán lehet fejlődésnek nevezni, sokkal helyesebb talán a visszafejlődést használni, már ami a végeredményt illeti. Nem feltétlenül értek egyet mindennel, ami a cikkben szerepel, de azért tényleg érdemes elolvasni, és vitaalapnak is tök jó.
Sokat gondolkodtam már azon, hogy ezt vajon tényleg a tenyésztők tették a kutyákkal vagy a kiállítási bírók?
Nyilván is-is a válasz. A tenyésztők olyan kutyákat igyekeznek (akarva-akaratlanul) tenyészteni, akiknek egyre jobbak az esélyeik a kiállításokon. Ha a bírók előnyben részesítenek egy bizonyos típust a fajtán belül, akkor idővel egyre több ilyen kutya születik és jelenik meg a ringben. A baj ezzel sokszor az, hogy amit a küllembírók preferálnak, általában nem azokat a tulajdonságokat preferálja, amik a fajta kialakítása szempontjából fontosak voltak. Így egyre jobban előtérbe kerülnek olyan jellemvonások, amik néhány év vagy évtized alatt már akár komoly egészségügyi problémákhoz vezetnek. A preferenciák miatt végül szinte már csak az a génállomány lesz elérhető a fajtán belül, amely már ezeket a tulajdonságokat hordozza, így visszatérni a kiindulási alaphoz néha már lehetetlen.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a tenyésztők ne lennének felelősek ebben, hisz végeredményben mégis csak ők tenyésztik ezeket a kutyákat. Sőt, nem is csak ezeket, hanem esetenként az egyes fajták további mutációit vagy épp hibrideket. (a hibridekről is írok majd később bővebben)
Itt ér össze a már említett két téma. Most éppen Silver (sőt, Vitiligo, black-and-tan, brindle, charcoal, champagne) Labradorokról olvastam. Hogy az milyen? Eddig én sem tudtam, íme a képek.
Aki esetleg nem tudja, (jelenleg) három szín elfogadott a Labiknál, a fekete, csoki és sárga, de nem keverve és nem is rázva.
Szóval itt valami másnak lehetünk a tanúi.
A Silver/Ezüst esetében elég valószínű, hogy a Weimari vizslát tették a vonalba, nem hinném, hogy ez genetikai defekt, színhiba eredménye lenne. (főleg a Labrador kialakításához használt fajtákat elnézve)
Az önmagában is egy érdekes kérdés, hogy ez most jó vagy rossz, szabad ilyet vagy nem szabad. A magam részéről nem játszadoznék az egyes fajtákkal (van ezzel épp elég baj e nélkül is, lásd a fenti cikket), de a másik oldalról közelítve a dolgot ma nem léteznének a jelenlegi, általunk szeretett fajták sem (kinek melyik a kedvence az mindegy). Vagyis valaha azok a fajták is ilyen kvázi kísérletek során alakultak ki, akkor még létező (mára esetleg kihalt) fajták felhasználásával.
Nekem morbid a dolog, és meglehetősen veszélyes is a terep, így a kísérletek helyett én hasznosabbnak tartom, ha a meglévő fajták dolgát teszik rendbe a tenyésztők. De biztosan vannak sokan, akik nem értenek velem egyet.
Aki igen, az viszont akár petíciót is aláírhat, mert ez ma elég népszerű dolog lett úgy látom. Hát íme, itt lehet megtenni: http://www.gopetition.com/petitions/no-to-silver-charcoal-and-champagne-labradors.html