Egy elefánt és egy Labi is lehetnek jó barátok!

Az alábbi videóban szereplő pár erre igazán jó példa.

Bubbles és Bella közös szerelme a víz, le sem tagadhatnák.:)

forrás: dogheirs.com

Lehet hőbörögni, hogy populista hülye vagyok, mert most egyébként is mindenki ott cseszegeti kormányunk megalomán vízióját, ahol lehet, de vállalom. (mármint a populista hülye részt, a stadionépítési baromságot inkább nem, köszi)

Szóval számtalan jobbnál jobb, szebbnél szebb potenciális helye lenne annak a 100 milliárd forintnak (tényleg, annyi még, vagy lesznek még újabbak is?). Most ugye az egyik (méltán) népszerű helye lehetne akár a Pető Intézet is, megérdemelnék, ugye.

Viszont ez egy kutyás, tenyésztős blogocska, így játszunk el picit a gondolattal, hogy esetleg ezt a pénzt (vagy ennek akár csak a töredékét) a kutyákra, kutyatartókra, továbbá nem kutyatartókat is bosszantó hiányosságok megszüntetésére költené az állam.

Mik lehetnének ezek? Íme egy gyors kis lista, ami újabbakkal is kiegészíthető, írjatok még hozzá példákat.

1. Mondjuk lehetne sokkal több szemetes a kutyakakinak. én hiszem, hogy ahol több az ilyen szemetes, ott sokkal többen szedik össze a kutyaszart, mint ahol nincs. Rávenni is tuti könnyebb a bliccelőket. (ezt ugye nem bánnák a kutyatárs nélkül élők sem)

2. Lehetne még több, ráadásul jól használható, nagy méretű kutyafuttató (szerintem ez is azt segítené, hogy kevsebb kutyagumi legyen az utcán, hisz, ha a futtatóban tölti az eb az ideje nagyobb részét - nem az utcán - akkor..., persze, csak ha van ott is szemetes!)

3. Menhelyekre, fajtamentő szervezetek támogatására. Hála égnek nálunk azért nem annyira súlyos a kóborkutya helyzet, mint Romániában. Viszont nem is kellene megvárni, hogy olyan legyen. A menhelyek már évek óta a túlélésért küzdenek nap mint nap (persze vannak ám csalók ebben a körben is bőven), nincs hely újabb kutyáknak, ami van, az sem épp luxusszálló (igaz, nem is igényelnének olyat), és az orvosi, etetési, fenntartási költségek brutálisak. Ne feledkezzünk meg a fajtamentő szervezetekről sem (akik jellemzően a fajtatiszta, gazdátlan, elveszett, kidobott kutyák sorsát "menedzselik"), ők is hatalmas melót végeznek. Vajon 1 milliárdocskából mennyi sanyarú sorsú kutya (és velük foglalkozó ember) életét lehetne sokkal könnyebbé tenni? Várom a tippeket.

4. Mi lenne, ha végre, az iszonyú fontos erkölcs, hittan, napi 16 tesi óra - tényleg, lehet ezért kellenek a stadionok? - helyett/mellett időt (és pénzt!!!) szánna állambácsi az állattartási kultúránk fejlesztésére? Mondjuk már gyerekkortól kezdve. Jó befektetés lenne ám! Mert idővel egyre kevesebbet kellene költeni menhelyekre, sintérekre, csökkenhetne a szaporítók száma, ami végül kisebb ilyen jellegű kiadásokat eredményezne. Mindenki jól járna. A kutyák, az emberek, a gyerekek és még az állam is. Akkor meg miért nem???

Esküszöm, ha ezekre költi végül az állam 1 stadion építési költségét, én megtanulok focizni! Vagy legalább kimegyek egy Felcsút meccsre. Na, deal?

Magyarországon meglehetősen nagy kavarás van kutyatenyésztés ügyben, főleg, ami a szabályozást illeti. Egymásnak feszülő szervezetek (MEOE, MESZ, ETSZ-ek, fene se tudja követni) marakodnak jó ideje. (rossz kutya, helyedre!) Plusz ebbe mászott bele a magyar állam, mert úgy gondolták, majd ők rendet tesznek.

Hogy ez mennyire sikerült? Persze semennyire. Hozzá nem értő emberek próbáltak törvényt alkotni szakmai tudás nélkül, besorolva a kutyatenyésztést a vágósertések, tyúkok, marhák mellé. (mondjuk marhák vannak bőven itt is) Persze, hogy a kutyákat nem étkezési alapanyagként tenyésztik (legalábbi nálunk hála égnek nem), de ez nem számított, valahová be kellett paszírozni őket, hát ide sikerült. (az ominózus rendelet: 64/1998. (XII. 31.) FVM rendelet a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól)

Nem akarok állástfoglalni a szervezetek tekintetében, mert mindegyik épp eleget csúsztat (vagy konkrétan hazudik, de ezt most tételesen felsorolva nem kezdem bizonyítani, mert nincs értelme, ők meg amúgy is imádnak feljelentgetni, bíróságra szaladgálni, én viszont nem szeretek), így nem hogy a válaszaikat, a kérdéseiket sem érdemes már elhinni.

No, de most előkerült egy újabb szervezet, az NKKSZ (Nemzeti Kennel Klub Szövetség), mely "HOGYAN TOVÁBB MAGYAR KYNOLOGIA?" címmel értekezletet hív össze szeptember 18-ra. Ismét az ominózus 64-es törvény van porondon (amit már nem is tudom mennyiszer módosítottak már idén). A jó szándékot nem vonom kétségbe, de mégis, mi/ki a fene ez az NKKSZ???

Tök jó, hogy (remélhetőleg) jobbító szándékkal hívják össze a tenyésztőket, elismert tenyésztőszervezetek, csak épp az nem derül ki sehol, hogy kik ők, miért teszik, milyen "jogon", kik képviselnek kiket, mit is képviselnek ők, mi az álláspontjuk a jelenlegi helyzetben, stb., stb., stb. Azért ezek hasznos információk lennének az amúgy is sok sebből vérző hazai kynológiai életben. Nem? Elnökük azért van. De ennyi. A Google még véletlenül sem "hallott" róluk, amit annyira nem csodálok, gondolom ez egy két napos/hetes szervezet. Annál is inkább szükség lenne valami plusz információra.

Főleg úgy, hogy a nem megfelelő kommunikációt vetik az említett szervezetek szemére (tök jogosan, felháborító, amit művel ezen a téren - is - a MEOE és a MESZ vagy ETSZ is) már a meghívóban is. Ehhez képest mit kommunikálnak ők? Miért nem tanulnak az ő hibáikból, ha már...? Vagy nem is akarnak? Mennek tovább a "lenini úton"? Annyira ez sem lenne meglepő...

Ha én most megalapítom az Átvert Magyar Kutytenyésztők Szervezetét (ÁMKSZ) - potenciális tag lenne bőven - és szétküldözgetnék meghívókat egy kis közös morgolódásra, ki jönne el? Nem, nem mondok semmit a szervezetről, nem árulom el mi a célunk, mit képviselünk, mit szeretnénk elérni, csak gyere, aztán majd ott megszavazunk néhány olyan dolgot, amiről majd később kiderül, hogy mégsem úgy és azt akartad, mégsem azt és úgy képviselik, ahogy értetted vagy érteni vélted.

Kívánom, hogy ne legyen igazam! Javuljanak meg (azok is, akik eddig is csak egymást mocskolták), képviseljék jól a kutyások, kutyatenyésztők érdekeit (különös tekintettel az egyes fajtákra vonatkozó kötelező egészségügyi szűrésekre, tenyészszemlékre, temperamentum-, képességviszgákra, munkavizsgákra, a törzskönyvek "becsületének" visszaállítására, hamisíthatatlanságára, a szaporítók tevékenységének kiírtására, az állatvédelemre, a menhelyek és fajtagondozó szervezetek megbecsülésére, a kutyatenyésztés minőségi javítására, stb.). 

Ha valóban jól képviselik ezeket a területeket, eskü, meg fogom írni ide és népszerűsíteni, támogatni fogom a tevékenységüket!

De addig is mondja már meg valaki légyszi', hogy "Who the fuck is" NKKSZ????

Már régóta készülnek un. akkor és most képek, bár ezeket gyakran híres emberekkel kapcsolatban teszi közzé a bulvármédia. Az utóbbi időben viszont egyre népszerűbbek ezek a hétköznapi emberek körében is. Például felnőtt emberek próbálják megismételni gyerekkori fényképüket, hasonló helyszínen, hasonló ruhában, hasonló arckifejezéssel, csak mondjuk 30-40-50 évvel öregebben, 50-60 stb. kilónyi plusszal. Érdekesek és legtöbbször viccesek, mert magukat figurázzák ki, nyíltan.

Egyre gyakrabban készülnek ilyen képek már kutya-gazdi párosításban is, de ezekben a fotókban már sokkal több minden benne van. Nem csak a humor, hanem egy közös élet minden szeretete.

Az egykori kölyökkutya 10 évvel később már alig fér el az időközben szintén felnőtt gazdi karjai közt, a pofija is őszül már, de a tekintete és a belőle áradó szeretet örök. Ha nézzük a képet, kutyásként számtalan elményt képzelhetünk bele, akár a mi élményeinkre alapozva. Nézegessük, merengjünk, emlékezzünk, aztán menjünk, és szeretgessük meg kutyánkat, amíg tehetjük. 10-15 év innen nézve iszonyú rövid!

A fenti címet nem pejoratív értelemben adtam. Norbit ugyan divat nem szeretni (bár sokan rajonganak is érte vagy azért, amit képvisel), én semleges vagyok vele kapcsolatban. Nekem nem tett se jót, se rosszat, miért kellene utálnom vagy szeretnem? Aki meg irigy az elért dolgaira, az inkább csinálja utána, illetve jobban, ha már irigységből esetleg fikázza.De nem is ez a lényeg, mert ez ugye egy kutyás blog.

Azt tudtam eddig is, hogy van kutyája, szereti az állatokat. Sajnos kedvenceink az idő előrehaladtával egyre gyakrabban szorulhatnak állatorvosi segítségre, újabb és újabb betegséget diagnosztizálhatnak náluk. A daganatos betegségek nem ritkák (sőt), és sajnos Norbi kutyája, a 12 éves Szulti is ebben szenved. A Facebookon tett közzé egy postot is erről, talán nem haragszik meg, ha közzéteszem. Mégpedig azért, mert biztos vagyok abban, hogy sokan járnak hasonló cipőben, sokan tudják, mit érezhetett, és sajnos sokan lesznek később hasonló szituációban, akiknek talán erőt ad.

"Nem szoktam ilyenekről írni, mert nekem mindig legyen könnyű, én mindig legyek erős, de nem megy...
Hetek óta rosszul alszom, mert 12 éves kiskutyám, Szulti heréjében találtak egy gyanús foltot és az orvos azt javasolta, hogy prevencióként ilyenkor el kell távolítani, mivel minden második kutyus rákban hal meg. Tegnap már csak ezen járt az eszem. Bementem az irodába és éppen hat fővel megszállt minket a NAV. Nem gond, így szokás. Mi nem csalunk, pontosan fizetünk, de mentek máshova is. Ez a protokoll. Aranyosak, kedvesek voltak, majd egész nap után mindent rendben találtak. Fura, hogy ekkor is a kutyám járt az eszemben, mert azt mondták az orvosok, hogy ilyen idős korban nagy az altatási kockázat. Akinek van kutyája, az tudja mit érzek. Az ember legelső "gyereke". Általa tanuljuk meg a szeretetet és a felelősséget, hogy később szülők lehessünk. Bevittem ma reggel és éppen műtik, mikor ezen sorokat írom Nektek. Nem szereplési vágyból, csak könnyebb megosztani, mint az utcán napszemüveg mögött rejtve sírni. Átöleltem, megpusziltam ma reggel és rezzenés nélkül tűrte a vizsgálatokat, az infúzió és az altató beadását. Fejét elfordította az orvostól és az arcomhoz bújt. Mancsát pedig rátette a kezemre. A fülébe súgtam, hogy nagyon szeretem és minden rendben lesz, mindig számíthat rám. Majd megrogytak a lábai, lesegítettem és a kezemben elaludt. Besütött a nap és a kis aranyszínű gombócot láttam 2001 őszén. Éreztem a kis tejszagát. Elnézést kértem a Doktortól, mert tudtam, hogy sírni fogok. Ő is elmondta, hogy a saját kutyáját kétszer altatta és neki is folytak a könnyei, ne szégyelljem magam. Most írok és imádkozok ahhoz az angyalhoz, akit a kórházban is láttam. Jobban félek, mint a saját műtétemnél, mert az ember nem tud magáért sírni. Legalábbis én nem. A halál nem félelmetes, hanem az élet az. Élni és lenni azok nélkül akiket szeretünk, mert az élet értelme a szeretet. Egészség legyen és minden van. Kapaszkodni abba az aranyfonálba, ami a szíveinket összeköti és becsülni a percet. Ennyi. Nagyjából. Most várom a végét. Köszönöm, hogy elmondhattam. Norbi"

Egyrészt nekem, mint kutyásnak megható, pontosan tudom, értem miről ír.

Másrészt:

• időnként vigyük el a kutyánkat orvoshoz/felülvizsgálatra akkor is, ha esetleg nincs baja, akkor meg főleg, ha úgy látjuk, valami nem stimmel (akkor is, ha ez esetleg még csak apró jelekben nyilvánul meg)
• ahogy nálunk, embereknél, úgy a kutyáknál is jelentősen nő a gyógyulás esélye, ha időben diagnosztizálják a bajt
• ivartalanítás! ha nem vagyunk tenyésztők (pláne nem szaporítók), akkor a megfelelő korban ivartalaníttassuk kutyánkat, sok dolgot megelőzhetünk vele.

Végül a jó hír:

"Túléltük! Köszönöm a Jóistennek, Dr. Mester Györgynek és Nektek is a jókívánságokat! Norbi"

Szeressétek kutyáitokat, és nagyon vigyázzatok rájuk!

Forrás: https://www.facebook.com/update1